2013-ban, Feleségem születésnapjára készítettem ezt az igen laktató ebédet. A fogás neve is elég bonyolult, nem is volt két perc elkészíteni, de azért nem volt annyira katasztrofálisan nehéz megcsinálni, mint amennyire arra a nevéből következtethetnénk. Azt ne kérdezze senki, hogy hogy pattant ki a fejemből ez a menü, egyszerűen elkezdtem nézegetni, hogy milyen hozzávalók vannak otthon és nekiláttam.
Ez lett az eredménye:
És akkor most leírom, hogy hogyan is készült.
Először is a hallal kezdtem. Felengedtem a fagyasztott tőkehalfilét. Megsóztam, finoman megszórtam borssal és közepesen forró serpenyőben, egy egészen kevés olajon megpirítottam.
Közben apróra vágtam négy nagyobb fej gombát és egy fej vöröshagymát. Minimális olajon egy kisebb lábosban megfonnyasztottam ezeket az összetevőket majd felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen elfedje (hogy addig se égjen le). Utána egy kis dobozos tejszínnel felöntöttem, hozzá tettem még egy kanál tejfölt és jól elkevertem. Adtam hozzá sót, őrölt fekete borsot és őrölt szerecsendiót, valamint egy nagy adag morzsolt kaprot, majd hagytam főni fedő alatt. Mivel kicsit híg lett, egy teáskanál liszttel besűrítettem.
Míg pirult a tőkehal és főtt hozzá a mártás, nekiálltam a "köretnek".
Két natúr tonhal-konzervet egy tálba öntöttem és villával széttörtem, majd egy kevés citromlével és őrölt chili paprikával összekevertem.
Egy másik tálba öt tojást (annyi volt otthon) beletörtem, egy kevés tejjel, liszttel, sóval, egy kevés vegetával és frissen apróra vágott újhagymával kikevertem, majd egy forró serpenyőben olajon kisütöttem az omlettet.
A megsült omlettet kettévágtam és a két felet két tányérra tettem. Mindkettőnek a felére rákentem a tonhal krémet, majd ráhajtottam az omlett másik felét. A tányérokra szedtem a megpirított tőkehal darabokat és megöntöztem a tejszínes mártással.

Az egész főzőcskézés nem tartott két óráig sem, de nagyon finom, laktató vacsora készült belőle. Legközelebb, ha ilyet csinálok, biztos, hogy kevesebb chilit kell tennem a tonhalkrémbe, de egyébként elég használható menünek tűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése