2014. november 8., szombat

Sütőtök krémleves fokhagymás pirítóssal

Nemzetközi konyha című vacsora első állomása - értelemszerűen - az előétel volt, melynek sütőtök krémlevest választottam.

Nem könnyítettem meg a saját dolgomat, hiszen egyrészt, mert még sosem csináltam korábban ilyet (ez még a kisebbik gond), másrészt pedig azért, mert annyira nem is szeretem, így nem is igazán tudtam, milyennek kellene lennie egy jó sütőtök krémlevesnek. Nagyjából voltak azért elképzeléseim, és interneten is rákerestem a témára. Konkrét receptet azonban nem használtam fel, mert amit első nekifutásra találtam, az nagyon nem tetszett. Szóval próbáltam magam megoldani a feladatot.

Minden a vásárlással indult. Sütőtök, krumpli (kékvérűeknek burgonya, Gyűrűk Ura rajongóknak kolompér), hagyma.

A leveshez nagyjából fél kiló sütőtököt és négy szem krumplit meghámoztam majd jól megmostam. Ezután nagyjából 1 centiméteres kockákra daraboltam a tököt és a burgonyát. Mellé karikáztam egy csomag újhagymát (ezt egy nagyobb póréhagymával is lehet helyettesíteni) valamint egy közepes fej vöröshagymát. Az egészet egy lábos vízbe töltöttem, megsóztam, borsoztam és kis vegetával ízesítettem egy egészen kevés őrölt gyömbér és szerecsendió hozzáadásával. Nagyjából 25 percig főztem.

Amikor már majdnem teljesen puhára főttek a krumpli- és tökdarabok, kiszedtem nagyjából 15 darab krumplit, a többi kifőtt zöldséget átmertem a turmixgépbe (ha botturmixod van, akkor ezt megúsztad), hozzá töltöttem 2,5 deci főzőtejszínt és teljesen homogénre turmixoltam.

Utána visszaöntöttem az egészet a lábosba és beletettem az elkülönített krumplidarabokat. Még negyed óráig főztem.

Az elkészült levest reszelt sajttal és egy kevés petrezselyemmel tálaltam.
A leves mellé pedig megpirítottam néhány szelet kenyeret és bedörzsöltem őket fokhagymával.


HOZZÁVALÓK:
- Fél kiló sütőtök
- 4 szem krumpli
- 1 csomag újhagyma (vagy 1 póréhagyma)
- 1 fej vöröshagyma
- 250 ml főzőtejszín
- só
- bors
- vegeta
- őrölt gyömbér
- őrölt szerecsendió
- sajt
- petrezselyem
- kenyér
- 1 gerezd fokhagyma

A vacsora többi eleme:
FŐÉTEL: Currys csirke zöldséges kuszkusszal (keleti ízek)
DESSZERT: Brownie (amerikai ízek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése