A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étterem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étterem. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 27., péntek

Jezeršek, Blejski Grad - Bled, Szlovénia

Rendhagyó módon ebben az esetben nem csak magára az étteremre szorítkozom, hanem elmesélem az egész élményt, amit a bledi vár legfelső szintjén található Jezeršek étteremben éltem át. 

Úgy indult az egész történet, hogy kitaláltuk, hogy a hétvégét Bledben töltjük. Abszolút a véletlennek köszönhető, hogy néhány nappal ezután a tévében volt egy műsor, ami kifejezetten a bledi várban lévő étteremről szólt és adta magát, hogy akkor menjünk oda. Minimális kutatás után kiderült, hogy bizony a Jezeršek étterembe nem csak besétál az ember, hanem oda előre (bőven előre) asztalt kell foglalni. Szerencsére még bőven időben voltunk, amikor ezt kitaláltuk (annyira, hogy az adott hétre még nem is volt nyitva a foglalási lehetőség), így tudtunk foglalni asztalt. Ehhez az is hozzátartozik, hogy e-mailben rákérdeztem, hogy mikor lehet foglalni, és nagyon kedvesen tájékoztattak, hogy március 10-től nyílik meg a lehetőség. A megadott napon reggel felmentem az oldalra és foglaltam szombaton 12 órára egy asztalt két főre. Kíváncsiságból ránéztem a foglalási felületre még aznap este, addigra az egész hétvégére minden egyes idősáv betelt. Szóval időben kell foglalni.

A kép bal oldalán látható a hegyorom tetején a Blejski Grad.

Miután megmásztuk a hegyet, aminek a tetején a vár áll (autóval is fel lehet menni a vár tövében lévő parkolóig), pontosan délben érkeztünk. Nagyon kedvesen fogadtak az étteremben és a pincér végig tökéletes angollal kísért végig minket az ebéden. Az étterem belső tere nagyon egyszerű (de ízlésesen egyszerű, nem puritán értelemben), azonban az ablakhoz lépve egészen lenyűgöző kilátás fogad minket.

Ez a látvány fogad, ha kinézel az étterem ablakán.

Kétféle menü közül lehetett választani, volt a halas menü és a húsos menü. Mi utóbbit választottuk, mellé pedig borpárosítást is kértünk.

Szeretem a fine diningot, szeretek jókat enni, különleges ételeket kipróbálni. Számos étteremben ettem már nagyon jó és különleges ételeket. Hozzá pedig sokszor sikerült már nagyon jó borokat innom. De előre bocsájtom, hogy már az első fogás után leesett az állam, a végére pedig teljesen szóhoz sem jutottam. Ilyen tökéletesen megkomponált menüvel még életemben nem találkoztam, ráadásul az összes fogás egyszerűen kifogástalan volt, a bor a fogásokhoz pedig egytől egyig telitalálat volt. Ténylegesen nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire fantasztikus gasztroélmény volt. Azért megpróbálok végigmenni a menün és elmesélni, miket is tálaltak fel nekünk.

A főfogás mellé egy testes Kristancic cabernet sauvignont töltöttek. 

Ahogy azt egy elit étteremben el is lehet várni, míg az első fogásra vártunk, egy kosár kenyeret (4 féle helyben sütött kovászos kenyér volt benne) kaptunk, házi készítésű vajjal, valamint egy zseniális póréhagymás gombakrémmel és olíva olajjal. Komoly erősfeszítésembe telt, hogy csak egy-egy szeletet egyek a kenyérből és a krémekből, nehogy ezzel lakjak majd jól.

Aztán jöhetett a tényleges menüsor. Az ebédet egy hideg előétellel kezdtük. Már a látvány is egészen magával ragadó volt, aztán amikor megkóstoltam, az ízek gyakorlatilag szétrobbantották a számban az ízlelőbimbókat. Az előétel alapja leheletvékonyra szeletelt érlelt angol marha hátszín volt, amelyet eperrel, mustármaggal, tormával, újhagymával, retekcsírával, pirított mogyoróval és hollandi mártással tálaltak. Egyáltalán nem túlzás, hogy ilyen különleges ízhatást még sosem tapasztaltam. A hozzá ajánlott félszáraz Erzetic rozé pedig még intenzívebbé tette ezt a különleges ízkavalkádot.

Az előétel elfogyasztása után gyakorlatilag csak néztem magam elé és próbáltam rájönni, hogy mi is történt az előbb. Aztán jött a leves. Először egy tányért raktak elénk, amiben volt két hosszúkás "kupac", egy adat vékonyra vágott retek és újhagyma. Mint kiderült, az egyik "kupac" tárkonyfagyi volt (igen, ez nem tévedés), a másik "kupac" pedig édes-savanyú retekkrém. Majd jött a pincér és erre öntötte rá a forró zeller krémlevest. Nagyon érdekes volt, először úgy éreztük, hogy lehetne ez a krémleves kicsit ízesebb (legalábbis itthon mi kicsit intenzívebb ízűre szoktuk készíteni a krémleveseket), azonban ahogy egyre jobban áradt szét a fagyi és a retekkrém íze a levesben, egyre inkább komplett és komplex ízeket éreztünk. Természetesen a leves mellé is tökéletes borpárosítást kaptunk, a Kristancic Rebula tökéletes, kicsit gyöngyöző száraz fehér volt. 

A leves elfogyasztása után kicsit többet kellett várni a főétel megérkezésére, de nem is volt baj, addig legalább volt idő kitárgyalni az újabb szokatlan ízélményt is. Majd jött a főétel. Ujjnyi vastag, lassan, alacsony hőfokon sült szarvas borjú lapockát tálaltak fel sárgarépából, fehérrépából és burgonyából készült pürén, vajon pirított zöldségekkel és ecetes gombával. Majd jött a pincér és az egészet leöntötte egy portói bor szósszal. A hús lágy volt, szinte szétolvadt az ember szájában, a püré édes volt, mégis sós, a zöldségek puhák, de mégis nagyon friss ízűek voltak. A bormártás és az ehhez párosított cabernet pedig még extrább ízt adtak a fogásnak. Nem tudom máshogy megfogalmazni: tökéletes volt.

Bár a főételt követően már kicsit szuszogtam, de úgy voltam vele, hogy nem jöhetek el az étteremből úgy, hogy nem kóstolom meg a híres bledi krémest. Ez egyébként teljesen úgy néz ki, mint nálunk a francia krémes, csak nincs a tetején karamell máz. Tehát két réteslap között egy vanília réteg és egy tejszínhab réteg. Aztán megkóstoltam és megállapítottam, hogy ez azért kicsit már. A vaníliás réteg eszméletlenül légies és telt ízű volt, nagyon könnyű, nagyon finom desszert volt, tökéletes záróakkordja a menünek.

Amilyen lelkesen írtam le az ebédünk történetét, talán nem is kell külön kiemelnem, hogy mindenképpen ajánlom ezt a helyet. Nem olcsó hely, kettőnknek a menü, a borpárosítás, a desszert és az italok borravaló nélkül 120 euró volt. (Ja, igen, borravaló nélkül. Én sokkal kultúráltabbnak tartom azokat a helyeket, ahol én dönthetem el, hogy adok-e borravalót - és ha igen, mennyit -, mint ahol a szervízdíjat eleve felszámolják nekem.) Összességében a hely csodálatos, fantasztikus és ha Bledben jársz, vétek lenne kihagyni. 

Az étterem honlapja: https://www.jezersek.si/en/locations/bled-castle

Térkép: https://maps.app.goo.gl/Gh7w7ksA6WMyYXzD8

2025. augusztus 14., csütörtök

KIOSK Budapest

A KIOSK Budapest még a XIX. században kezdte meg működését az Erzsébet-híd pesti hídfője mellett. Jópár arculatváltást követően 2013-ban nyitott újra a jelenlegi arculatával. Nagyon hangulatos belső tér és nagy terasz jellemzi az éttermet, gyakorlatilag nyitástól zárásig mindig nagy a nyüzsgés ott.

Fotó: kiosk-budapest.hu

A menü alapvetően magyaros jegyeket tartalmaz - nem véletlen, hiszen alapvetően az étterem célközönsége a külföldi vendégek. Az viszont érdekes, hogy a tradicionális magyar ételek is kapnak egy kis modern csavart (például a hortobágyi húsos palacsinta aszalt paradicsommal készült).
Az étel és az ital választék és minőség tekintetében is kiváló,  a felszolgálás udvarias és segítőkész - kedvesnek azért nem mondanám, de lehet, hogy a hőség és a pörgés is szerepet játszott ebben, amikor ott voltunk.
Máskor szoktam az ételekről is fotót posztolni - ebben az esetben azonban nem tudok, és ez elsősorban a hely kritikája. Ugyanis besötétedett, mire megérkeztek az ételek :) Az történt, hogy este fél 8 körül megrendeltük az ételünket, majd közel 50 perc múlva jött a pincér, hogy sajnos valami keveredés történt (lezárták véletlenül a rendelésünket) és még várni kell. Több, mint egy órája ott voltunk már, amikor végre a megrendelt előételünk megérkezett, majd még további 35 perc telt el, mire a főételünket is megkaptuk. Valójában ez egy elég nagy fekete pont a helynek, de ettől függetlenük egy jó hely, jó ételekkel... és belvárosi árakkal. 





2025. február 19., szerda

Rézkakas Bistro

A Valentin napi program záróakkordja egy vacsora volt. A választásom a belvárosi Rézkakas Bistróra esett. Hangulatos, étterem, könnyed eleganciával és kedves felszolgálókkal. Bár nekem nagyon az volt a benyomásom, hogy kicsit kevesen voltak a pincérek, ennek ellenére is azt gondolom, hogy mindent megtettek, hogy a teljesen fullra foglalt asztalokat is a lehető legjobban el tudják vinni. Egyedül talán azt tudom negatívumként felhozni, hogy talán kicsit szorosan állnak egymás mellett az asztalok és így szűkös a hely.

Rib eye steak graten burgonyával, szarvasgombával és libamájjal

Az ételek nem túl nagy adagok, tehát ha valaki tele akarja tömni magát, akkor nem biztos, hogy ez az étterem a legjobb választás, ellenben egészen zseniálisak voltak a fogások. Az ízek, a tálalás, minden tökéletes összhangot alkotott a tányérokon. Az étterem árképzése a minőségnek és a lokációnak teljesen megfelel, nem olcsó hely, de ugyebár valamit valamiért.

Tanyasi csirkemell steak burgonyával, paszternákkal és bok choi-jal

Párisi Passage Restaurant

Azt találtam ki, hogy páromat Valentin nap alkalmából valami igazán szép étterembe viszem el ebédelni. (Igen, tudom, eléggé közhelyes dolog 😊) Némi kutatás után a döntésem a Párisi Passage étteremre esett. Egyrészt, még sosem voltam ott, másrészt tudtam, hogy egy igazán elegáns hely, ami erre az alkalomra tökéletes volt. 

A helyszín egyszerűen csodaszép. Az 1799-ben épült épületet nagyon szépen felújították és a kávébarna-óarany színkombináció nagyon visszafogott eleganciát kölcsönöz a helynek. Az eleganciát a személyzet is szépen megtámogatja, udvariasak, kedvesek segítőkészek voltak a recepciós hölgyek és pincérek. 

Bárányborda csicsókával, grapefruittal és paszternákkal

Érdemes megnézni az étlapot, kifejezetten különleges fogásokat szolgálnak fel, ráadásul nem csinálnak problémát az egyéni kérések teljesítéséből sem. (Nagyon nem szeretem a kelbimbót és az általam választott ételben az lett volna a köret, egyáltalán nem okozott problémát, hogy kicseréljék más zöldségre.) Az étel mennyisége nem túl nagy - hiszen ez egy fine dining étterem -, de a minősége egészen különleges volt. Az ízek harmóniája, a minőségi alapanyagoknak köszönhető textúrák és a tálalás is mind hozzájárult ahhoz, hogy nagyon jót ebédeljünk. 

Az étterem közel sem olcsó, sőt, inkább drágának mondható, de a látvány, a hangulat, a kiszolgálás és az étel egyértelműen megalapozza az árképzést. 

Konfitált kacsacomb kávés zellerkrémmel

Honlap: https://https://parisipassage.hu

Térkép: https://maps.app.goo.gl/rJTiCZ25m4ija2YJ7

2024. január 25., csütörtök

Loffredo - Róma

 Amikor Olaszországban jársz, szinte biztos, hogy két dolgot enni fogsz: valamilyen tésztát és pizzát. Ha anélkül jössz haza, akkor valami nagyon komoly baj lehet veled 😀

Közel 25 évvel ezelőtt, amikor Rómában voltam cserediák, akkor az engem elszállásoló család Mammája rendesen ellátott házi készítésű tészta ételekkel, azonban pizzát nem sütött, egyszerűen azért, mert nem szerette. Ajánlani azonban tudott nekem egy helyet, a Loffredo-t. Lehet, hogy a körítésként szolgáló élmények is még szebbé teszik az emlékeket számomra, de kijelentem: soha előtte nem ettem olyan jó pizzát. Később, amikor Rómában jártam, igyekeztem minden alkalommal beülni oda egy pizzára és kijelentem: azóta sem ettem még olyan jó pizzát. 


Forrás: TasteAtlas


Egy családias hely, családi, kézműves pizzákkal. Tisza, kényelmes, kedves kiszolgálással, nem is drága és fantasztikus a pizza. 

Szóval, ha Rómában jársz és csak egy helyen szeretnél pizzát enni, azt tanácsolom, legyen az a Pizzeria Loffredo.


Honlap: https://pizzerialoffredo.it/


Térkép: https://maps.app.goo.gl/vJPgb9fk66TaBokk9

Szaletly - Budapest

A Stefánia út (és azon belül a Stefánia Palota) a XIX. század végén a pesti nemesség egyik kiemelkedő fontosságú szórakozóhelye volt. A környék azóta sokat veszített fényéből, de véleményem szerint még mindig a főváros egyik legszebb útja. 

Itt található a Szaletly Vendéglő és Kert. Magam részéről 2023-ban voltam itt először, de a hely rögtön elnyerte a tetszésemet.

Nagyon jól ötvözi a modern és a hagyományos vonalakat, ami a helyiségen, a felszolgálókon és az étlapon is visszaköszön. Alapvetően magyarosnak mondható étlapot kínál a hely, azonban az egészet egy modernizált köntösben. Nagyon jó ételek, italok nagy választéka és színvonalas felszolgálás jellemzi a helyet. Egyáltalán nem olcsó és mindenképpen asztalfoglaláshoz kötött, de azt gondolom, megéri. 


Forrás: DiningCity


Honlap: https://szaletly.hu/


Térkép: https://maps.app.goo.gl/MV37hUjzmpTsWAVf6

Fenyőgyöngye Vendéglő - Budapest

A Hármashatár-hegyen található Fenyőgyöngye Étterem nekem mindig a szívem csücske volt. Mivel gyerekként a II. Kerületben laktunk, ezért a Hármashatár-hegy mindig egy kézzel fogható kiránduló célpont volt számunkra. A busz pedig a Fenyőgyöngye Étteremnél rakott le (és vett fel) minket. Mivel anyagi helyzetünk nem tette lehetővé, hogy ebben a patinás étteremben együnk, ezért mindig csak áhítozva néztem az étteremre. Fiatal felnőtt koromban aztán eljutottam odáig, hogy lehetőségem volt belülről is megnézni magamnak a helyet és azóta is nagyon szeretek oda járni. 

Fotó: étterem.hu

Maga az étterem elég szép történelemmel rendelkezik. 1935-ben alapították és kisebb-nagyobb megszakítások óta üzemel is. A második világháború végén a német katonák felrobbantották, de az 1952-es felújítást követően  ismét meg tudta nyitni a kapuit. A nagyjából 100 férőhelyes étterem választékban gazdag, magyaros fogásokat kínáló étlappal várja a vendégeket, az árképzés pedig közepesnek mondható. A felszolgálás minősége nem mindig makulátlan (nekem személy szerint is volt rossz tapasztalatom), de az ételre még sosem lehetett panaszom.


Honlap: https://fenyogyongye.hu/


Térkép: https://maps.app.goo.gl/Wmfq5ZbA1ABdoeRm6

2024. január 14., vasárnap

Cirmi Kézműves Gasztrokocsma - Szeged

 

Egyetemi éveim alatt Szegeden a "Cirmi" törzshelyünkké vált a barátaimmal. Ráadásul érdekes módon nem a "kocsma" jellege miatt, hanem sokkal inkább az ételek miatt.
Az étterem lokációja is egészen tökéletes, Szeged belvárosában van, néhány perc sétára a Dómtól. 

Egy kifejezettem fúziósnak mondható étlappal várják a vendégeket, remek hamburgereik, mexikói fogásaik, de még pho levesük is van. Nálam a mexikói vonal mindent vitt, a chimichangájuknak itthon még nem találtam legyőzőjét.


Ha Szegeden jársz és ott szeretnél enni, ezt a helyet semmiképpen ne hagyd ki! Nem olcsó a hely, de van egy egészen egyedi hangulata (persze számomra a nosztalgia-faktor miatt is) és az étel és ital kínálata egészen remek. 




2022. február 4., péntek

Sasfészek Étterem - Bükfürdő

Bükfürdői rövid tartózkodásunk első estéjén kerestünk egy helyet, ahol tudunk egy jót enni. Minden helyismeret nélkül a Google keresési eredményeire hagyatkoztunk. Mivel jó értékeléseket kaptunk és lokáció tekintetében is teljesen megfelelt, a Sasfészek Étterem egy jó választásnak tűnt.

Nagyon egyszerű kis étterem, Háború és Béke vastagságú étlappal - ami számomra egyet jelent a fagyasztott alapanyagokkal - és kedves közvetlen kiszolgálással. Az étel pedig, amit ettünk, meglehetősen finom volt. Árfekvés tekintetében is abszolút megengedhető (sőt, talán alacsony) kategória, előétellel, főétellel, desszerttel egy egy üveg borral két személyre 13.000,- Ft volt a számla végösszege.

Szóval jót ettünk, jót ittunk, majd másnap megtudtuk helyi ismerősünktől, hogy ez az étterem a bükfürdői gasztronómia legalacsonyabb szintje. Ettől függetlenül sem mondhatnám azt, hogy nem ajánlom, aki nem háklis arra, hogy fagyasztott, előre előkészített ételeket egyen egy étteremben, hanem csak a jó ízekre pályázik, az nagyot biztos nem fog csalódni.


Honlap címe: https://bukfurdo-sasfeszek.hu/kinalatunk/etlap/

Térkép: https://goo.gl/maps/CxnPUKxxdVXeXcBb7

2022. február 3., csütörtök

Vadvirág Csárda - Bükfürdő

Vas megye északi részén fekszik Bük város, melynek egyik külső városrésze Bükfürdő. (Mint Miskolcnak Miskolc-tapolca - csak kisebb.) Bükfürdő a termálfürdőről és az ehhez kapcsolódó turizmusról híres, ennek köszönhetően jó éttermei is vannak. Az egyik helyi ismerősünk véleménye szerint ezen éttermek között is kiemelkedik a Vadvirág Csárda. Nekünk sem kellett más, elmentünk, megnéztük, mit tud.

Eleve az étterem elhelyezkedése is tökéletesen megfelel a csárdák általános koncepciójának, a Bükfürdőbe bevezető főút mellett található - konkrétan ez Bükfürdő első épülete, ha az autópálya felől érkezik az ember. Az enteriőr is teljesen megfelel annak, amit az ember a vidéki csárdáktól megszokott (és akár elvár), kicsit harsány, hatásvadász és ezáltal mindenképpen vendégcsalogató. Az asztalok többsége fatörzsek egy szeletéből lett kialakítva, sőt, vannak olyan székek is (inkább trónusnak nevezhető), amelyek szintén egy fa törzséből lettek kialakítva, ráadásul ezeken nem is párnákat, hanem kikészített állatszőröket helyzetek el az üzemeltetők.

Az étlap változatos, de rövid (ami nálam mindig jó pont), az adagok pedig meglehetősen nagyon - és nagyon-nagyon finomak. Az árképzés talán erős közepesnek nevezhető, de az ár-érték arány mindenképpen teljesen megfelelő. 


Holnap címe: https://vadviragcsarda.hu

Térkép: https://goo.gl/maps/bUgbW1zZnJfxSqQz5

Bécsikapu Étterem - Kőszeg

 A Bécsikapu Étterem is egy olyan hely, amit minden alkalommal meglátogatok, amikor csak Kőszegen - vagy akárcsak az ország észak-nyugati részén - járok.

Az étterem remek helyen, Kőszeg főterétől egy saroknyira található, egy kellemes, macskaköves mellékutcában. Az étterem egyébként egy régi pincében épült, jó időben azonban egy kerthelyiség is rendelkezésre áll.


Középkori lovagi éttermi környezetben, a falakon középkori fegyverekkel és zászlókkal, masszív faszékekkel és súlyos tölgyfa asztalokkal várja az étterem a vendégeket. Elsősorban a hagyományos magyar konyha ételeit kínálják, csirkétől a vadhúsig minden megtalálható. És szerintem elképesztően finomak az ételek.

Nekem nagy kedvencem, amit minden egyes ottani étkezésem során eszem, az az előételként felszolgált velős pirítós. 2022 februárjában, amikor ott voltam 650,- Ft volt ez a fogás és három fél karéj pirítóst tartalmazott, vastagon megkenve velős krémmel (amit szintén rápirítottak), egy nagy adag lila hagymával és zöldségekkel. Egy kisebb étkű embernek már ez is elég lett volna egy étkezésre. 

Egyébként az ételek árszabása nem alacsony, de nem is mondható vészesen magasnak. A minőségre pedig sosem lehetett panaszom. Például ez is fantasztikusan jó volt: 

Szarvassült burgundi mártással, áfonyával töltött őszibarackkal és zsemlegombóccal

Honlap címe: https://becsikapu.hu/hu/

2022. február 1., kedd

Kistücsök Étterem - Balatonszemes

Gasztronómiai kalandozásaim szempontjából elég jelentős szegmenst képeznek az éttermek. Nem állítanám, hogy olyan vészesen sokat járnánk Feleségemmel étterembe, de időnként csak-csak megpróbálkozunk a dologgal. Téli "nyaralásunk" során merült fel az ötlet, hogy akár az éttermekről is írhatnék ebben a blogban. Némi újratervezetést követően meg is valósult tehát az "Éttermek" menüpont és az ide tartozó posztokat is elkezdtem megírni.

Ha már éttermekről írok, akkor nem is kezdhetném mással, mint személyes kedvencemmel, a balatonszemesi Kistücsök Étteremmel. 

Még felnőttkorom hajnalán (tinikorom végén) ismertem meg ezt a helyet, amikor egy barátnőmet valami "jó helyre" akartam a Balcsinál elvinni vacsorázni. Akkoriban még viszonylag elit helynek számított a "Tücsi", a hosszú nadrág és az ing elvárt viselet volt a férfiaktól. Mára - a korszellemnek és feltételezem, hogy a gazdasági igényeknek megfelelően - az ilyen típusú elvárások alább hagytak, vizes trikóban, vietnami papucsban is csattognak be vendégek az étterembe. Ennek ellenére én a mai napig minden alkalommal ingben látogatom meg őket, és teszem ezt évente legalább egyszer (ha tehetem, többször is). 


Az 1992-ben létrehozott étterem hűen ragaszkodik a régió ízeinek bemutatásához és az alapanyagok kiválasztása során is csak a legjobb minőségből válogat. 
Számomra kifejezetten imponáló, hogy nem többszáz tételből álló étlapot kínálnak a vendégek részére, hanem csupán 10-15 fogásból választhat, aki ott kíván étkezni. Ezek a fogások azonban minden igénynek megfelelnek szerintem. Kreatív étel-összeállítások jellemzik a fogásokat, mind az ízvilág, mind pedig a tálalás tekintetében. 
Amit szintén nagyon kedvelek még, az, hogy a rendelés felvételét követően mindig hoznak egy kis meglepetés kóstolót, általában egy kosár házilag készített kovászos kenyérrel - ami egyébként isteni finom. Az ilyen kis figyelmességek csak még jobbá teszik az egyébként is remek összhatást.

Ha valami negatívumot is fel szeretnék hozni a hellyel kapcsolatosan, az az, hogy főszezonban nem lehet megtenni azt, hogy az ember csak odamegy, mindig érdemes asztalt foglalni, olyan sok a vendég. Ráadásul sokan nyaraló üzemmódban vannak ilyenkor és nagy ívben tesznek arra, hogy mások is vannak a közvetlen környezetükben. Persze erről nem az étterem tehet. Mint ahogy arról sem, hogy egy-egy keményebb, hajtósabb időszak vége felé már az egyébként szuperkedves és udvarias pincérek hozzáállása sem mindig tökéletes. 

Kedvenc fogásom

A hely egyébként magyar viszonylatban nem olcsó (a Google is három dollárjellel jellemzi az éttermet), de eddig még egyetlen alkalommal sem volt olyan, hogy elégedetlenül távoztam volna. (Azt is meg kell említenem, hogy lassan tizennégy éve mindig ugyanazt eszem ott: ropogós malaccsülök és desszertnek madártej - az előtelt szoktam csak variálni.)

Nagyon jó véleménnyel vagyok az étteremről és mindig nagyon jókat eszünk ott. 

Fontosnak tartom külön kiemelni, hogy a covid-időszak alatt (amikor az éttermek látogatása nem volt engedélyezett), a Kistücsök nagyon gyorsan reagált és elvitelre is készített ételt. Ez úgy nézett ki, hogy leadtad a rendelésedet, majd a megadott időpontra elmentél az étteremhez és elvitted az ételt. Eleve csak olyan dolgokat ajánlottak ki elvitelre, aminek az állaga számottevően nem romlott a szállítással (és az idő múlásával). Ráadásul mindent környezettudatos (papír és üveg) csomagolásban. Szóval ez is egy jó pont volt, elég vagány dolognak éreztem a teraszomon isteni szarvas sültet majszolni.

Honlap címe: https://kistucsok.hu