2014. november 8., szombat

Currys csirke zöldséges kuszkusszal

Már régóta tervezem, hogy csinálok valami ételt curry-vel. Egyrészt nagyon bírom ennek az indiai fűszernek a különleges ízét, másrészt meg iszonyú mókás az az élénk sárga szín, amit a curry az ételeknek ad.
Emellett tökéletesen passzolt is a nemzetközi konyhai élmény elképzelésemhez. A nagyobbik gondom az volt, hogy mi legyen a köret. Először sült tésztára gondoltam, azonban a választásom végül a kuszkuszra esett.

A hús elkészítésével kezdtem a főételt. Előbb megtisztítottam és megmostam egy csirkemellett, majd hosszú, nagyjából fél centi vastag csíkokra vágtam. A csíkokat megsóztam és kicsit megborsoztam, majd forró olajban megpirítottam. Utána levettem a tűzről a húsokat és hagytam egy kicsit kihülni. Egy kevés lisztet hintettem a hússzereltekre, curryporral, őrölt chilivel és őrölt tarkaborssal megszórtam mindent és visszatettem a tűzhelyre. Amint elkezdtek újra sülni a hússzeletek, felöntöttem a serpenyőt vízzel, úgy, hogy a hússzeleteket félig ellepje. Jól összekevertem az egészet, majd egy-két perc múlva hozzáöntöttem nagyjából 150 ml főzőtejszínt. Megint jól összekevertem, hogy a húsok körül homogén szósz alakuljon ki és egészen kis lángon, fedő alatt, időnként megkeverve összefőztem mindent.

Ahogy elkészült a hús, már csinálhattam is a köretet. A kuszkusz elkészítése önmagában nem egy nagy történet - azonban nincs is valami fantasztikus íze (legalábbis szerintem). Ezért találtam ki, hogy zöldséges kuszkusz legyen a köret a csirke mellett. Ehhez felhasználtam egy fél kígyóuborkát, egy fél cukkinit, másfél kaliforniai paprikát és két nagyobb fej csiperke gombát. A cukkinit és a kígyóuborkát meghámoztam, megmostam, majd ujjnyi vastag kockákra vágtam. A paprikából kivágtam a csumát és nagyjából fél centi vastag csíkokra vágtam. A gombát is megpucoltam és kis szeletekre vágtam. (Valójában ezt az előkészítést a vacsora főzésének nyitómomentumaként már megcsináltam - mint egy jó főzőműsorban, a főzésre már minden ott van előkészítve.)
A feldarabolt zöldséget egy teflon serpenyőbe tettem és szójaszósszal kicsit meglocsoltam. Ezt követően közepes lángon, fedő alatt megsütöttem (vagy inkább megpároltam) a zöldséget.
Magát a kuszkuszt a legkönnyebben úgy lehet elkészíteni, hogy fogod a kuszkuszt és forrásban lévő vízzel meglocsolod. Nem egy kulináris atomfizika. Ezúttal azonban én úgy csináltam meg inkább, ahogy a rízst szoktam. Egy lábosban, kevés olajon kicsit megpirítottam a kuszkuszt, majd ezt felöntöttem vízzel és egy kicsit megfőztem.

Úgy tálaltam, hogy egy tányérra kiszedtem és elterítettem a kuszkuszt, lecsöpögtetés nélkül rápakoltam a zöldséget, majd mellé tettem a currys csirkét. Így nézett ki:


Feleségem kritikai véleményezése: "Főztél már nagyon jó dolgokat, de ez mindent űberel." Ennél azt hiszem, nem is kell több.

HOZZÁVALÓK:
- 1 csirkemell
- 150 ml főzőtejszín
- fél cukkini
- fél kígyóuborka
- 2 fej csiperke gomba
- másfél kaliforniai paprika
- kb egy bögre kuszkusz
- currypor
- őrölt chili
- őrölt tarkabors
- só
- víz
- liszt

A vacsora többi eleme:
ELŐÉTEL: Sütőtökleves fokhagymás pirítóssal (hazai ízek)
DESSZERT: Brownie (amerikai ízek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése