Gasztronómiai kalandozásaim szempontjából elég jelentős szegmenst képeznek az éttermek. Nem állítanám, hogy olyan vészesen sokat járnánk Feleségemmel étterembe, de időnként csak-csak megpróbálkozunk a dologgal. Téli "nyaralásunk" során merült fel az ötlet, hogy akár az éttermekről is írhatnék ebben a blogban. Némi újratervezetést követően meg is valósult tehát az "Éttermek" menüpont és az ide tartozó posztokat is elkezdtem megírni.
Ha már éttermekről írok, akkor nem is kezdhetném mással, mint személyes kedvencemmel, a balatonszemesi Kistücsök Étteremmel.
Még felnőttkorom hajnalán (tinikorom végén) ismertem meg ezt a helyet, amikor egy barátnőmet valami "jó helyre" akartam a Balcsinál elvinni vacsorázni. Akkoriban még viszonylag elit helynek számított a "Tücsi", a hosszú nadrág és az ing elvárt viselet volt a férfiaktól. Mára - a korszellemnek és feltételezem, hogy a gazdasági igényeknek megfelelően - az ilyen típusú elvárások alább hagytak, vizes trikóban, vietnami papucsban is csattognak be vendégek az étterembe. Ennek ellenére én a mai napig minden alkalommal ingben látogatom meg őket, és teszem ezt évente legalább egyszer (ha tehetem, többször is).
Az 1992-ben létrehozott étterem hűen ragaszkodik a régió ízeinek bemutatásához és az alapanyagok kiválasztása során is csak a legjobb minőségből válogat.
Számomra kifejezetten imponáló, hogy nem többszáz tételből álló étlapot kínálnak a vendégek részére, hanem csupán 10-15 fogásból választhat, aki ott kíván étkezni. Ezek a fogások azonban minden igénynek megfelelnek szerintem. Kreatív étel-összeállítások jellemzik a fogásokat, mind az ízvilág, mind pedig a tálalás tekintetében.
Amit szintén nagyon kedvelek még, az, hogy a rendelés felvételét követően mindig hoznak egy kis meglepetés kóstolót, általában egy kosár házilag készített kovászos kenyérrel - ami egyébként isteni finom. Az ilyen kis figyelmességek csak még jobbá teszik az egyébként is remek összhatást.
Ha valami negatívumot is fel szeretnék hozni a hellyel kapcsolatosan, az az, hogy főszezonban nem lehet megtenni azt, hogy az ember csak odamegy, mindig érdemes asztalt foglalni, olyan sok a vendég. Ráadásul sokan nyaraló üzemmódban vannak ilyenkor és nagy ívben tesznek arra, hogy mások is vannak a közvetlen környezetükben. Persze erről nem az étterem tehet. Mint ahogy arról sem, hogy egy-egy keményebb, hajtósabb időszak vége felé már az egyébként szuperkedves és udvarias pincérek hozzáállása sem mindig tökéletes.
 |
Kedvenc fogásom |
A hely egyébként magyar viszonylatban nem olcsó (a Google is három dollárjellel jellemzi az éttermet), de eddig még egyetlen alkalommal sem volt olyan, hogy elégedetlenül távoztam volna. (Azt is meg kell említenem, hogy lassan tizennégy éve mindig ugyanazt eszem ott: ropogós malaccsülök és desszertnek madártej - az előtelt szoktam csak variálni.)
Nagyon jó véleménnyel vagyok az étteremről és mindig nagyon jókat eszünk ott.
Fontosnak tartom külön kiemelni, hogy a covid-időszak alatt (amikor az éttermek látogatása nem volt engedélyezett), a Kistücsök nagyon gyorsan reagált és elvitelre is készített ételt. Ez úgy nézett ki, hogy leadtad a rendelésedet, majd a megadott időpontra elmentél az étteremhez és elvitted az ételt. Eleve csak olyan dolgokat ajánlottak ki elvitelre, aminek az állaga számottevően nem romlott a szállítással (és az idő múlásával). Ráadásul mindent környezettudatos (papír és üveg) csomagolásban. Szóval ez is egy jó pont volt, elég vagány dolognak éreztem a teraszomon isteni szarvas sültet majszolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése