2021. február 28., vasárnap

Reggeli szendvics

Azt hiszem, kulináris értelemben véve számomra az egyik legizgalmasabb dolog az a szendvics. Millióféleképpen el tudod készíteni, és minden egyes verziójával más ízkombinációt, más illatokat, más hatást érsz el. Kezdve a dög unalmas párizsis zsömlétől (amit egyébként én kifejezetten imádok) az egészen egzotikus, megpakolt, töltött, sült szendvicsekig, a nyitott szendvicsektől a zárt, több emeletes szendvicsekig olyan széles a paletta, hogy nem tudom, létezik-e ember, akinek ne lenne kedvenc szendvicse. Vagy legalábbis olyan, amit evett már és nagyon szereti. 

Nálam például a grillezett szendvicsek viszik a pálmát. 

Amikor itthon melegszendvicsről beszélünk - főleg a háztartásokban -, akkor tapasztalataim szerint alapvetően három szendvicstípus jön szóba. Egyrészt a sütőbe tett nyitott szendvics, másrészt a jó kis retro szendvicssütőben megsütött nyitott szendvics, harmadrészt pedig a toast-sütőben készített zárt szendvics. Gyerekkoromban anyukám gyakran csinált olyan melegszendvicset,  hogy reszelt sajtot kevert el tejföllel, azzal kente meg a kenyeret, majd sütötte meg a szendvicssütőben. A mai napig imádom. 

Kezeket fel, aki még emlékszik erre a csodára!

Azt hiszem, főleg amikor az emberek elkezdtek külföldre járni, főleg az osztrák és német hatásra terjedt el itthon a toast szendvics. Ami nálam a melegszendvicsek egyik csúcsa. Elég csak sajtot (jó sok sajtot) rakni a két szelet kenyér közé és már egy csodás kis kaját kapsz - ha pedig cifrázod, akkor meg határ a csillagos ég.

Nálunk viszonylag kisebb hagyománya van (legalábbis ismereteim szerint), Amerikában viszont elképesztően népszerű a grilled cheese sandwich. Nézvén a netflixes The Chef Show című műsort, ahol Jon Favreau-ék többször is csinálnak ilyet, szükségesnek éreztem, hogy én is kipróbáljam. Persze a saját magam verzióját. Elkészítettem magamnak reggelire... és nagyon (NAGYON) jó lett. Ezt osztom most meg veled.



Azzal indul az egész, hogy egy serpenyőbe kicsi olívaolajat csepegetek és felforrósítom. A már meleg serpenyőbe két szelet sonkát (vagy bacon szalonnát) helyezek és mindék oldalukon barnára sütöm. Ezt követően a még forró serpenyőben készítek egy tojásból tükörtojást. Amikor ez is kész, a serpenyőt lehúzom a lapról. 

Fogok két szelet kenyeret és mindkét szeletet megvajazom mindkét oldalán. A serpenyőt ekkor visszarakom a főzőlapra, és a serpenyőbe helyezem az egyik szelet kenyeret. (Érdemes gyorsan dolgozni, hogy ne nagyon égjen le a kenyér.) Rárakok egy szelet sajtot, majd a két szelet sonkát, utána megint sajtot, majd a tükörtojást és végül egy harmadik réteg sajtot is. Minél többféle a sajt, annál izgalmasabb íze lesz a szendvicsnek. A vörös cheddart és a füstölt sajtokat például mindenképpen ajánlom. A tükörtojás és a harmadik réteg sajt közé opcionálisan mehet valami zöldség, például bébi spenót. Amikor ez megvan, a másik szelet kenyérrel lezárom a szendvicset, egy fakanál segítségével összenyomom, majd megfordítom az egészet és nagyjából egy-másfél percig még sütöm így (addig, hogy ne kezdjen el megégni). 

Végül a szendvicset kiveszem a serpenyőből és azonnal fogyasztásra alkalmas. Isteni napindító reggeli.

HOZZÁVALÓK:

  • 2 szelet kenyér
  • 2 szelet sonka vagy bacon
  • 1 tojás
  • 3 szelet sajt (lehetőleg többféle)
  • 3 levél bébi spenót - opcionális
  • vaj
  • olívaolaj

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése