2021. február 28., vasárnap

Reggeli szendvics

Azt hiszem, kulináris értelemben véve számomra az egyik legizgalmasabb dolog az a szendvics. Millióféleképpen el tudod készíteni, és minden egyes verziójával más ízkombinációt, más illatokat, más hatást érsz el. Kezdve a dög unalmas párizsis zsömlétől (amit egyébként én kifejezetten imádok) az egészen egzotikus, megpakolt, töltött, sült szendvicsekig, a nyitott szendvicsektől a zárt, több emeletes szendvicsekig olyan széles a paletta, hogy nem tudom, létezik-e ember, akinek ne lenne kedvenc szendvicse. Vagy legalábbis olyan, amit evett már és nagyon szereti. 

Nálam például a grillezett szendvicsek viszik a pálmát. 

Amikor itthon melegszendvicsről beszélünk - főleg a háztartásokban -, akkor tapasztalataim szerint alapvetően három szendvicstípus jön szóba. Egyrészt a sütőbe tett nyitott szendvics, másrészt a jó kis retro szendvicssütőben megsütött nyitott szendvics, harmadrészt pedig a toast-sütőben készített zárt szendvics. Gyerekkoromban anyukám gyakran csinált olyan melegszendvicset,  hogy reszelt sajtot kevert el tejföllel, azzal kente meg a kenyeret, majd sütötte meg a szendvicssütőben. A mai napig imádom. 

Kezeket fel, aki még emlékszik erre a csodára!

Azt hiszem, főleg amikor az emberek elkezdtek külföldre járni, főleg az osztrák és német hatásra terjedt el itthon a toast szendvics. Ami nálam a melegszendvicsek egyik csúcsa. Elég csak sajtot (jó sok sajtot) rakni a két szelet kenyér közé és már egy csodás kis kaját kapsz - ha pedig cifrázod, akkor meg határ a csillagos ég.

Nálunk viszonylag kisebb hagyománya van (legalábbis ismereteim szerint), Amerikában viszont elképesztően népszerű a grilled cheese sandwich. Nézvén a netflixes The Chef Show című műsort, ahol Jon Favreau-ék többször is csinálnak ilyet, szükségesnek éreztem, hogy én is kipróbáljam. Persze a saját magam verzióját. Elkészítettem magamnak reggelire... és nagyon (NAGYON) jó lett. Ezt osztom most meg veled.



Azzal indul az egész, hogy egy serpenyőbe kicsi olívaolajat csepegetek és felforrósítom. A már meleg serpenyőbe két szelet sonkát (vagy bacon szalonnát) helyezek és mindék oldalukon barnára sütöm. Ezt követően a még forró serpenyőben készítek egy tojásból tükörtojást. Amikor ez is kész, a serpenyőt lehúzom a lapról. 

Fogok két szelet kenyeret és mindkét szeletet megvajazom mindkét oldalán. A serpenyőt ekkor visszarakom a főzőlapra, és a serpenyőbe helyezem az egyik szelet kenyeret. (Érdemes gyorsan dolgozni, hogy ne nagyon égjen le a kenyér.) Rárakok egy szelet sajtot, majd a két szelet sonkát, utána megint sajtot, majd a tükörtojást és végül egy harmadik réteg sajtot is. Minél többféle a sajt, annál izgalmasabb íze lesz a szendvicsnek. A vörös cheddart és a füstölt sajtokat például mindenképpen ajánlom. A tükörtojás és a harmadik réteg sajt közé opcionálisan mehet valami zöldség, például bébi spenót. Amikor ez megvan, a másik szelet kenyérrel lezárom a szendvicset, egy fakanál segítségével összenyomom, majd megfordítom az egészet és nagyjából egy-másfél percig még sütöm így (addig, hogy ne kezdjen el megégni). 

Végül a szendvicset kiveszem a serpenyőből és azonnal fogyasztásra alkalmas. Isteni napindító reggeli.

HOZZÁVALÓK:

  • 2 szelet kenyér
  • 2 szelet sonka vagy bacon
  • 1 tojás
  • 3 szelet sajt (lehetőleg többféle)
  • 3 levél bébi spenót - opcionális
  • vaj
  • olívaolaj

2021. február 21., vasárnap

The Chef Show

Gondolom, a bejegyzés címéből is kiderül, hogy ezúttal nem egy receptet osztok meg veled, hanem egy televíziós műsorról írok. Ha úgy vesszük, még így is simán belefér a blog repertoárjába, hiszen egy élményet osztom meg, ráadásul főzéssel, kulinaritással kapcsolatos élményemet.

A Chef Show-ba a Netflix-en futottam bele egyik este. Csak azt vettem észre az előzetesből, hogy az általam igencsak kedvelt Jon Favreau a házigazda. Úgyhogy feleségemmel együtt elkezdtem nézni. 

Alapvetően nem vagyok oda a főzős műsorokért, mert általában a lényeg a versenyen és önmagában a show-n van, nem pedig az ételeken. A Chef Show azonban abszolút a kajára fókuszál. Közben pedig nagyon szórakoztató nézni, ahogy Roy Choi, Los Angeles egy elismert séfje vezetgeti be Favreau-t a konyhaművészetbe és hozza össze elismert éttermek elismert szakácsaival, hogy együtt főzzenek. Néha kicsit sok a beszéd és úgy érzem, egyes dolgokat baromira túlmisztifikálnak, de összességében nagyon sok ismeretet tud magába szívni az ember. 

Nekem nagyon tetszett és mindenkinek csak ajánlani tudom. 



2021. február 7., vasárnap

Spéci forrócsoki

Tulajdonképpen egy fatális bakinak köszönhető, hogy véletlenül összehoztam egy olyan forrócsókit, amiért a feleségem megőrül.

Amikor a kókuszkockához készítettem éppen a mázat, kicsit kapkodtam és rosszul olvastam a receptet. Az eredeti recept azt tartalmazta, hogy kell hozzátenni 6 evőkanál tejet, amit én lendületből úgy olvastam, hogy 6 deci tejet. (Amúgy most komolyan, hol láttál már olyan receptet, hogy a tejet evőkanálban mérik? .. Mindegy is.) Persze ahogy beletettem rögtön láttam, hogy ez így nem lesz jó. Viszont kidobni sem akartam, ezért összeforraltam a hozzávalókat és megkóstoltam. És ízlett. Ahogy feleségemnek is, aki aztán egészen rákattant. Úgyhogy a recept megmaradt.

Kicsit átdolgozva az eredeti bakit, a forró csokim receptje így néz ki: 20 deka margarint megolvasztok egy lábosban, majd hozzáöntök 6 evőkanál cukrot. Szépen elkeverem, majd jöhet 4 evőkanál keserű kakaópor (én holland kakaót szoktam használni). Csomómentesre elkeverem, végül az egészet felöntöm fél liter tejjel és egy csipetnyi lisztet hozzáadok és jól elkeverem. Majd az egészet felforralom. Ha van otthon, még a tetejére dobhatsz egy mályvacukrot, vagy feltolhatod tejszínhabbal.

Hideg estéken elég jóféle desszert.

A kép csak illusztráció, az internetről vadásztam. Sajnos nem készítettem róla saját fotót.

HOZZÁVALÓK:

  • 20 dkg margarin
  • 6 ek cukor
  • 4 ek kakaópor
  • 0.5 l tej
  • 1 csipetnyi liszt