A tavasz vége, nyár eleje gasztronómiai szempontból egyet jelent számomra a spárgaszezonnal. Érdekes, mert régen, gyerekkoromban kifejezetten utáltam a spárgát. "Öreg koromra" viszont kifejezetten megszerettem, még akkor is, ha az output igen orrfacsaró (aki érti, azt tudja 😅).
Amikor ezúttal főzésre adtam a fejem, éppen a spárgaszezon tartott, így adta magát a menü. Főleg, hogy a spárgához leginkább a csirkemellet szeretem.
Szóval egy tepsibe leraktam egy adag spárgát, befedtem az egészet bacon szalonnával, majd megszórtam pirított újhagyma karikákkal.
Ezzel ágyaztam meg a csirkemellnek, amit megszórtam sóval, borssal és vegetával.
Az egész mehetett a sütőbe és előbb alufólia alatt összepároltam az egészet, majd a fóliát eltávolítva pirítottam meg a csirkét. Közben pedig csináltam egy fűszeres steak-burgonyát.
A végeredmény pedig nagyon guszta és finom lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése